Udvardy Frigyes - A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006

udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006

találatszám: 23 találat lapozás: 1-23

Névmutató: Kádár József

1993. április 15.

A Julianus Alapítvány székhelyére, Csíksomlyóra hívta tanácskozásra a hasonló célokért munkálkodó "szórvány-alapítványokat". Megjelentek a Beszterce Művelődési Alapítvány, a kolozsvári Diaszpóra és Kallós Alapítvány, a dési Kádár József Művelődési Társaság, a csíkszeredai Domokos Pál Péter Alapítvány, valamint a budapesti Nemzeti Gyermek- és Ifjúsági Alapítvány vezetői, képviselői. A résztvevők ismertették tevékenységüket, terveiket. Hamar nyilvánvalóvá vált, hogy az alapítványok tevékenységében sok hasonló elem van. Szükség van a tervek egyezetésére, koordinálására. Megállapodtak, hogy a jövőben negyedévenként találkoznak. Csíkszeredában információs irodát nyitnak /vezetője Székedi Ferenc/. Az alapítványok bekapcsolódnak a Diaszpóra Alapítvány által elkezdett felmérő munkába. /Birtók József: Szórványokról - Csíkszeredában. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 15./

1998. szeptember 15.

Lapohos András a mezőségi szórványban három falut mutatott be. Vasasszentivánban 1891-ben Kádár József monográfiájában még 41 református lelket említett, mára már egyetlen református sincs a faluban, nem áll a templom. Vasasszentegyeden már csak 18 lelkes a református gyülekezet, a templom belsejét 1996-ban javították. Vasasszentegyeden 1900-ban még 112 tagja volt a gyülekezetnek. Vasasszentgothárdon már csak két református él a faluban. Elmondták, hogy 1944-ig a vasárnapi istentiszteleteken gróf Wass Albert kastélyában vettek részt. /Lapohos András ny. tanár, Ördöngösfüzes: Szórványaink. Vasasszentiván, Vasasszentegyed és Vasasszentgothárd. = Üzenet (Az Erdélyi Református Egyházkerület gyülekezi lapja), Kolozsvár, szept. 15. – 18. sz./

2000. április 22.

Désen az "Amicitia" Baráti Társaság szervezésében Kádár Józsefre emlékeztek születésének 150. évfordulója alkalmából. Kiss Ferenc történelemtanár előadásában felvázolta az ünnepelt életútját. A Szamosvidék múltjának kutatása napjainkban már elképzelhetetlen a hatalmas adatgyűjtés tanulmányozása nélkül, melynek felkutatásán és rendszerezésén Kádár József egy életen keresztül fáradozott. Kádár József /Várfalva, 1850. jan. 28. - Dés, 1939. febr. 12./ / a budapesti tanárképzőt végezte, majd a Dési Polgári Fiúiskola tanára, később igazgatója lett. Ifjúsági önképzőköröket alapított, de ő az alapítója a Szolnok-Doboka Megyei Tanítótestületnek is, a Szolnok-Doboka Megyei Történelmi, Irodalmi és Etnographia Társulat jegyzője és kiadványainak szerkesztője. Tudományos munkáit közölte a Szolnok-Doboka, az 1848-49 Történelmi Lapok, az Aranyosvidéke, a Keresztény Magvető, a Magyar Polgár és a Magyar Nép. Első nagyobb munkája a Deési Református Egyházközség története (Dés, 1882), ezt követte a Belső-Szolnok és Doboka vármegye története 1848-1849 (Dés 1890), majd Szolnok-Doboka vármegye nevelés és oktatásügyének története (Dés, 1896). Tíz éves kutatásának eredménye a Szolnok-Doboka Vármegye Monographiája, közel négyezer oldalon és hét kötetben, mely 1901-1905 között jelent meg Désen, saját költségén. Említést érdemelnek még Szamosújvár szabad város - a vár és uradalom története (Dés, 1903) és Székváros nagyközség története (Dés, 1904) című monográfiái. /Kiss Ferenc: Kádár József, a Szamosvidék kiemelkedő polihisztora. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 22./

2001. február 23.

Megjelent Kádár József Népi csodás történetek, hiedelmek és szokások /Pro Armenia, Szamosújvár/ című könyve, amely a dési tanár és történész Kádár József (1850-1939) már-már feledésbe merülő életművét adta közre. Kiss Ferenc állította össze a könyvet, emellett a helytörténész Kádár Józsefről készült kismonográfiáját is közölte a könyvben. Kiss Ferenc bemutatta Kádár Józsefet, a hétkötetes Szolnok-Doboka vármegye monográphiája (1900-1905) szerzőjét. Erről a nagy munkáról Szabó T. Attila megállapította: "...terjedelmére és adatainak bőségére nézve máig is a magyar vármegyékről írt hasonló jellegű művek közül a legjelentősebb, legtiszteletre méltóbb teljesítmény". Kéziratban maradt Kádár Józsefnek Babonák és szokások Deés vidékéről (1892) című munkája, melyet most Kiss Ferenc közzé tett. /Murádin László: A hely szelleme. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 23./

2002. május 30.

A dési Amicitia baráti társaság civil szervezet két éve kezdeményezett terve vált valóra a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma segítségével: felállították Kádár József tanár, író, közéleti személyiség emléktábláját. Ráskai Mária, az Amicitia elnöke méltatta e napot, amikor az utókor hálával adózik a kiváló szakírónak és tanárnak, a dési református egyház örökös főgondnokának, aki írói munkásságával a közösség, a város tekintélyét emelte. Kiss Ferenc történelemtanár ismertette Kádár József életét, munkásságát. Kádár József /Várfalva, 1850. jan. 23. –Dés, 1939. febr. 12./ A magyar irodalom-történelem szakos tanár mindenhol ott volt, ahol közössége javára cselekedni kellett. Helytörténeti kutatásának eredményei: Deési egyházkerület története (1882), Belső Szolnok és Doboka megye története 1848-49 (1890), Szolnok-Doboka Vármegye nevelés- és oktatásügyének története (Dés, 1896), A dési Kaszinó történetét (Dés 1897). Tíz éves munkájának eredménye az 1900–1905 között Désen megjelent Szolnok–Doboka Vármegye Monographiája hét hatalmas kötetben. Kádár munkája a magyar vármegyékről írt hasonló jellegű művek közül mindmáig a legjelentősebb. "Ő volt a Szamosok völgyének Orbán Balázsa" írja róla halála után a korabeli sajtó. /(lukács): Kádár József-emléktáblát avattak. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 30./

2003. március 2.

Léstyán Ferenc atyát 90. születésnapján, február 12-én budapesti tisztelői nem a szokványos formában köszöntötték. Az Arcanum Adatbázis Kft. megjelentette a monumentális Megszentelt kövek című munkáját CD-n. A cég azt tervezi, hogy a korábban megjelent erdélyi monográfiákat valamint az előkészületben levőket egy korongra tegyék rá. Már megjelent Orbán Balázs Székelyföld leírása. Tervezik Bunyitay Vince A nagyváradi püspökség története, Kádár József Szolnok-Doboka vármegye története című munkák CD-formájú megjelentetését. Léstyán atya munkájának szellemi értéke felbecsülhetetlen. Hasonló munka CD-n adatbázisként az erdélyi egyházmegyében nincs. /Barta Tibor: Mindig fiatal. = Vasárnap (Kolozsvár), márc. 2./

2005. január 17.

Guther M. Ilona, a Romániai Magyar Szó budapesti tudósítója szerkesztésében megjelent Ég áldjon, Somkerék! címen a Somkerék kismonográfiája. A kötet bemutatja Somkerék történetét 1900-ig Kádár József Szolnok-Dobokavármegye Monographiája (Dés/1903) nyomán. Somkerék iskoláiról szóló jegyzetek, illetve a magyar családnevek ismertetése Wass György tudományos munkájának köszönhető. /Ég áldjon, Somkerék! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 17./

2005. április 5.

Désen az új lakótelepen kellett két utcának nevet adni, az RMDSZ javasolta, hogy az egyiket Kádár Józsefről, Szolnok–Doboka vármegye egyetlen létező, többkötetes monográfiájának szerzőjéről nevezzék el, de a városi tanács elutasította a javaslatot. Leginkább Petrut Grigore iskolaigazgató érvelt a javaslat ellen, aki annak idején az általa vezetett iskolából az elemi és középiskolai magyar osztályokat a 4-es, 5-ös számú iskolába helyezte át, ahol azok lassan sorvadnak, és teljesen el fognak tűnni. Néhány héttel ezelőtt elfogadták az új városcímert, erről hiányoznak a magyar szimbólumok. /Dés. Nem lesz Kádár József utca. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 5./

2009. február 13.

Egy várost nem feltétlenül a nagysága teszi érdemessé arra, hogy írjanak róla. Ez érvényes a Kis- és Nagy-Szamos összefolyásánál fekvő, nem nagy lélekszámú, nem nagy kiterjedésű Désre is, melyet története, sajátosságai tesznek figyelemre méltóvá. Ez derül ki Huber András kötetéből (Összefutó utak. Hely- és művelődéstörténeti tanulmányok Désről. Stúdium Könyvkiadó, Kolozsvár). Kádár József 1900-ban megjelent Szolnok-Doboka vármegye monográfiája, Szabó T. Attila 1937. évi (Dés helynevei) és 1943. évi tanulmánya (Dés települése és lakossága) után azt hihetnők, hogy a városról mindent megírtak. Több évtizedes szünetet követően azonban Huber András tevékenysége ennek ellenkezőjét bizonyítja: 1980 októberében–novemberében 11 folytatásban Dési séták című írását a korabeli kolozsvári napilap, az Igazság közölte – a néhány hónappal későbbi terjedelmesebbet a cenzúra már nem engedélyezte –, hat évvel ezelőtt közreadta Város az időben. Dési helytörténeti séták című kötetét, az idén pedig megjelent említett könyve. Dés (kiejtése [dézs]) a közelében levő désaknai sóbánya és az itt – amint a kötet címében is áll – összefutó utak miatt fontos település volt már a honfoglalást követő időben. A 17. században Dés egy ideig fejedelmi székhely. I. Rákóczi György és fia nem egyszer itteni palotájából kormányozta Erdélyt. A szerző egyik érdeme, hogy minden részletre kiterjedően beszámol Móricz Zsigmond 1941. májusában történt dési látogatásáról, és teljes terjedelmében közölte a ma már hozzáférhetetlen helyi Vármegyei Közéletben megjelent, Körkép című, lényegében ismeretlen írását. Ebben Móricz említést tesz a dési hetivásárról, a vásári népről. „A magyarokat meg lehet ismerni a mosolyukról és a fejtartásról. Olyanok, mint akik otthon vannak. Tehát rögtön otthon vagyok közöttük. Annyira otthon, hogy egészen úgy érzem, mintha a jászberényi piacon vagy a mátészalkain, vagy a hódmezővásárhelyin volnék, akárkivel állok szóba, magyarral: magyar. Még a köhintésük is ugyanaz. De a beszédjük csak hangokban és jelentésben az, már a fonétikában van valami más. Ősibbek. Soha nem hittem volna, hogy Tamási Áronék nem valami stilizált nyelven beszélnek: de a vonatban egy félóráig álmélkodva hallgattam, hogy a magyar legény a pajtásának micsoda csudanyelven meséli el egy kártyázásának a történetét, szóról szóra, ki mit mondott, s bé s ki, s ügen s nem. Ez az s betű vagy hang, ez olyan, mint a malter, ez mindent összeköt és végigsuhog: ez a gondolkodási pillanat, ez a faji közösség, ez az a divatos daróc, amiben járnak, s amire nem röstellik a finom hímzést még rárakni, bár azon meg nem látszik. S azzal is csak annyi, mint anélkül, s lám, mégis teszik rá” – írta Móricz Zsigmond. A kolozsvári színészek már 1804-ben fölkeresték Dést. 1886-ban felépült a Szolnok-Doboka vármegyei Nemzeti Színház. Ezután az öntevékeny együttes átadta helyét a hivatásos színészeknek. A 2002. évi népszámlálás szerint Dés 38 437 lakosának 14,1 százaléka, 5420 magyar. 1940 és 1945 között újra működött a Szolnok-Doboka megyei Nemzeti Színház. 1945-től ismét mozi lett. /Asztalos Lajos: Dees és Dés, az utak kereszteződésénél. = Krónika (Kolozsvár), febr. 13./

2010. január 22.

Szellemi barangolás Kőrösi Csoma Sándor nyomában
Kőrösi Csoma Sándor nyomdokain – a magyarság közép-ázsiai gyökerei címmel tartott előadást kedden a nagyváradi Ady-gimnáziumban Kádár József jogász a Partiumi Magyar Nyugdíjasok Egyesületének szervezésében létrejött találkozón.
Közel félszáz érdeklődő vett részt Kádár Józsefnek a magyarság eredetéről tartott érdekes előadásán.
Kőrösi Csoma Sándor orbaiszéki nyelvtudós 1819-ben hagyta el Magyarországot, az erdélyi Nagyenyedről indult el keletre, hogy megkeresse a magyarok őshazáját. Szófiából Énosz (ma Enez) felé ment, a Marica torkolatához, ugyanis Konstantinápolyban pestisjárvány volt. Alexandriába utazott, ahol tovább akarta tanulmányozni az arab nyelvet, azonban a járvány miatt el kellett onnan mennie. A szíriai Latakiába hajózott, onnan gyalog folytatta az útját. Aleppó, Moszul és Bagdad után Teheránba érkezett, ahol perzsa és angolt tudását fejlesztette. Innen Buharába indult, azonban háború miatt kénytelen volt a perzsiai Meshedben maradni egy fél évig. Eljutott Kabulba 1822-ben, utána Lahore-ba, majd onnan a kasmíri Szrinagarba. Ezután Ladakhba, azaz Kis- Tibetbe ment, júniusban érkezett annak fővárosába, Lehbe. A továbbutazás veszélyesnek bizonyult. Kőrösi Csoma találkozott egy angol utazóval, William Moorcroft katonaorvossal, akinek ösztönzésére elkezdett a tibeti nyelvvel és irodalommal foglalkozni, hogy bizonyítékokat találjon a magyarok eredetére. A kutatások során elolvasott több ezer tibeti könyvet, összeállított egy negyvenezer szóból álló jegyzéket. Kanamban elkészítette a buddhista terminológiai szótárt Szangye Püncog láma segítségével. Kalkuttában kiadatta 1834-ben az első hiteles tibeti–angol szótárt és a tibeti nyelvtant. El szeretett volna jutni Lhászába, azonban útközben maláriát kapott. Kőrösi Csoma Sándor 1842-ben halt meg és a Himalája harmadik legnagyobb csúcsa, a Kancsendzönga árnyékában meghúzódó dardzsilingi sírkertbe temették, amely India Nyugat-Bengália tartományában található.
Kádár József beszéde közben képeket vetített azokról a helyekről, ahol megfordult a nyelvtudós. A kézdiszéki Jakabos Ödön 1972-73-ban végigjárta Kőrösi Csoma útját önerőből, veszélyek és nélkülözések közepette, erről könyvet is írt, de az csak korai halála után jelent meg 1983-ban – folytatta Kádár. Nagyváradon jártában az elszánt utazó Jósa Piroska közírónál, lapunk régi munkatársánál is megszállt.
Kőrösi Csoma munkáját az 1844-ben született Szentkatolnai Bálint Gábor nyelvész folytatta. Tagadta a magyar nyelv finnugor eredetét, ezért a Budapesti Egyetemen elbocsátották a tanári állásából. Stein Aurél Kelet-kutatóról is szót ejtett Kádár. Elmondta, Stein olyan selyemtekercset talált, amelyen nyomtatott írásjelek voltak. Kínában nyomtatták több száz évvel a mozgatható betűelemekkel való könyvnyomtatás feltalálójának, Gutenbergnek a születése előtt.
Az előadáson elhangzottak igencsak lekötötték a jelenlévők figyelmét. A rendezvény végén a közönség soraiból sokan megköszönték Kádárnak az izgalmas előadást, gratuláltak is neki, valamint kérdeztek is tőle. A fiatalember szívesen vallott az érdeklődőknek Kőrösi Csomáról, a magyarságról, a Kelet-kutatókról, valamint saját magáról is. Megtudhattuk, már gyermekkorától vonzza Ázsia, akárcsak tegnapelőtti előadásának főszereplőjét, a híres erdélyi tudóst, utazót.
Ladányi Norbert. Forrás: Reggeli Újság (Nagyvárad)

2010. április 28.

Átfogó kép Nagyvárad magyar polgármestereiről
Nagyvárad – Nagyvárad magyar polgármesterei címmel Kádár József jogász tartott vetítéssel egybekötött előadást kedden a Városháza dísztermében, a Festum Varadinum rendezvénysorozat keretében.
Gazdag forrásanyagot, Fleisz János, Péter I. Zoltán, Kupán Árpád és Jósa Piroska helytörténeti munkáit használta fel Kádár József előadásában annak érdekében, hogy – megfogalmazása szerint – átfogó képet tudjon nyújtani a hallgatóságnak Nagyvárad magyar polgármestereiről. Indításképpen rövid történeti áttekintést hallhattunk a régen a püspökség uradalma alá tartozó, civitas joggal rendelkező városról, amelynek vezetőit az 1848-as forradalom leverését követően kinevezték, illetve a későbbiekben a városi tanács választotta őket.
Érdekességek
Nagyvárad első polgármesterét, Bölöny Menyhértet 1850-ben nevezték ki (egyes források Bölöny Menyhártként említik a nevét). Az előadó kronológiai sorrendben beszélt a magyar polgármesterekről, a hozzájuk kapcsolódó érdekességekről, érdemeikről, esetenként súlyos tévedéseikről. Nagyvárad egyik legjelentősebb polgármestere Rimler Károly volt, Bulyovszky Józsefről köztudott, hogy az ő nevéhez fűződik a színház felépítése, Sall Ferenc városmegújítóként ismert, Soós István polgármester programja pedig ma is aktualitással bír. Egy idézet ez utóbbinak 1933-ban, a magyar párt újjászervezési ülésén elhangzott beszédéből: „… (kötelességünk) minden magyar ember igazságos ügyét diadalra vinni”.
Várad magyar polgármestereinek sok esetben példaértékű tettei mellett azonban szólni kell arról is, amire nem lehetünk büszkék: a szélsőséges megnyilvánulásairól ismert Gyapay László például olyan könyörtelenül hajtotta végre a nyilasok utasításait a zsidósággal szemben, hogy a váradi gettó a legnyomorúságosabbak közé tartozott. 1945-ben került a város élére az első munkás származású polgármester, Ványai Károly, aki baloldali beállítottságú volt ugyan, de pozitívumként értékelhető, hogy nem volt hajlandó felsőbb utasításra leveretni a magyar vonatkozású freskókat a városháza faláról, hanem csak lemeszeltette ezeket (mint ismeretes, ezeket 2003-ban állították helyre). A kommunista időkben is voltak magyar polgármesterei Váradnak, utolsóként ezt a tisztséget Szántó István töltötte be 1968–73 között. A bő egy órás ismertetőt korabeli dokumentumokból vett idézetekkel és fényképfelvételek vetítésével színesítette az előadó.
Tököli Magdolna
erdon.ro

2013. április 23.

Betekintés a dési magyarság életébe
III. Lakossági Fórum Désen
A legutóbbi helyhatósági választásokon Dés szavazókörzetében az 1480, RMDSZ-re leadott szavazat eredményeként az önkormányzatban két tanácsos képviseli a 14,7%-os dési magyar közösség érdekeit. Kovrig Annamária (aki egyben az RMDSZ dési szervezetének elnöke) és Varga Loránd a közösségépítést tűzte ki fő céljául, a helyi magyarság minden korosztályának igényeit és érdeklődését szem előtt tartó rendezvények szervezésével, természetesen a lehetőségek szerint. Ezt a célt szolgálják a lakossági fórumok is: az elsőn Péter Tünde főtanfelügyelő-helyettes és Szabó Gábor szakfelügyelő volt a meghívott, a másodikon pedig Lőrinczi Zoltán megyei tanácsos, a vidékfejlesztési iroda igazgatója tartott tájékoztatót a vidékfejlesztési lehetőségekről, pályázatokról. Az április 16-i, szintén a dési Magyar Házban megtartott harmadik fórum témáját az RMDSZ-es tanácsosok mintegy 10 hónapos tevékenységi beszámolója képezte. A találkozó végeztével a hallgatóság az utóbbi 23 év legkonkrétabb, leghihetőbb beszámolójaként jellemezte és fogadta el ezt a jelentést.
Kovrig Annamária és Varga Loránd beszámolójából, valamint a kérdéseimre adott válaszaikból kitűnik, hogy a dési RMDSZ és egyben a Civil Műhely, a Kádár József Kultúregyesület és az Aranyeső Egyesület fiatal vezetői Dés 14,7%-ra csökkent, és mindinkább fogyatkozó tendenciát mutató magyar közösségének megmaradásáért, munka- és tanulási lehetőségeiért, hagyományunk ápolásáért kíván tevékenykedni. Helyi tanácsosként ilyen megfontolásból kértek tagságot a tanács tanügy-kultúra, valamint az ingatlanok vásárlásával-értékesítésével foglalkozó szakbizottságába is, ezenkívül vezetőbizottsági tagok a magyar tagozattal is rendelkező Piticot napközi óvodában és az 1-es számú Általános Iskolában.
– Néha keményen, okosan kell tárgyalni, kitartóan képviselni érdekeinket – mondja Varga Loránd –, és kis lépésekkel elérni, hogy egyházaink, iskoláink, óvodáink meg is kaphassák azt, ami jár nekik, legyen szó támogatásról vagy bármi másról. Utánajártunk például annak, hogy az elmúlt 24 év alatt a helyi költségvetésből a magyar egyházak eddig soha nem kaptak anyagi támogatást építkezésre vagy javításokra. Szóvá tettük, kiharcoltuk, így 2013-ban a helyi református és katolikus egyháznak összesen 19 ezer lejt osztottak le javításra, 11 ezer lejt fenntartásra, kultúrára pedig 20 ezer lejt kaptunk a dési költségvetésből. A megyei költségvetésből Dés a helyi RMDSZ képviselőinek száma szerint 21 ezer lejt kapott, célszerűen a malatói napközi és a déscichegyi napközi kerti bútorral, illetve az 1-es számú Általános Iskola modern eszközökkel való felszerelésére. Itt újra és újra felhívjuk a figyelmet a pályázati lehetőségek kihasználására: akik ezt nem teszik meg, legyenek egyházak, tanügyi vagy kulturális szervezetek, nem részesülhetnek az egyébként jogos anyagi támogatásból”.
Magyar Napok Désen, először
A két tanácsos törekszik a magyar–román és a magyar–magyar kapcsolatok erősítésére, ilyen indokból a dési Magyar Házban szolgálati irodát nyitottak, ahol be lehet jelenteni a különféle lakossági panaszokat. Ezeket a tanácsosok továbbítják az illetékes önkormányzati szervekhez, ugyanakkor követik azok megoldását is – ha ez elmarad, a tanácsülésen hivatalos választ kérnek az illetékesektől.
Ami a legsürgetőbb megoldandó feladatokat illeti, mindketten a dési Magyar Ház rendbetételét nevezik meg elsőnek (a közösségi ház állapotáról részletesebben április 19-i számunkban olvashattak – szerk. megj.), remélve, hogy minél több cserépjegyet fognak vásárolni a közeljövőben azok, akiknek szívügyük Dés, illetve a dési magyar közösség. Ami pedig a közelebbi terveket illeti, már készülnek a szavalóverseny szervezésére, a dési Diáknapokra, a Néptáncfesztiválra, majd augusztus 17–18-án az első ízben megrendezendő Dési Magyar Napokra.
„Tanácsosként nem csak a magyar közösség ügyei foglalkoztatnak – folytatja Varga Loránd –, hanem a város általános, megoldásra váró problémái, mint a „csókaelhárítás” – nemrég tudtuk meg: szaporodásuknak természetes módon mókusok betelepítésével lehet elejét venni –, a város energetikai programja, a város közbiztonságának növelése, valamint az autós forgalom biztonsági kamerás felügyelete. Ezekre konkrét programokat dolgoztam ki, szakértőket kutattam fel, így most már csak határozat kellene hogy szülessen a dési tanácsban ezek megvalósítására, véghezvitelére. Ezenkívül igyekszünk minden városi rendezvényen – koszorúzások, nemzeti ünnepek, emléktábla-avatások stb. – jelenlétünkkel képviselni a dési magyarságot.
Kovrig Annamáriát befejezésül a távolabbi terveikről kérdeztem. „Jövőre városunk 800 éves fennállását ünnepli. Dés alapítóinak méltó emléktáblát szeretnénk, miután ősi temetőnket három éve feldúlták, új parkoló építése címén. El szeretnénk érni az 1848-as Oroszlános emlékszobornak a város tulajdonába való helyezését, majd annak restaurálását, és persze mielőbb be kell fejezni a Magyar Ház teljes felújítását. Ugyanakkor meggyőződésünk, hogy a kulturális rendezvények építik és hozzák egy fedél alá a magyar közösséget. Igyekszünk hatékonyabban megszervezni munkánkat, minél szélesebb körben bevonni mindazokat, akik tenni akarnak közösségünkért. Sokan nem hiszik el, de 70 szavazaton múlott, hogy két tanácsos képviselheti közösségünket ott, ahol a város életét szervezik, azét a városét, ahol, ha egyre kevesebben is, de még 14,7 %-os arányban jelen vagyunk.”
LUKÁCS ÉVA
Szabadság (Kolozsvár)

2013. június 12.

Krónikás a krónikásról
Kiss Ferenc történész Kádár József, Dés városának és a Szamosok vidékének krónikása című kötetét ismerhették meg az érdeklődők múlt héten a dési Magyar Házban. Kovrig Annamária a Kádár József Kultúregyesület nevében köszöntötte a szerzőt, ugyanakkor néhai Balogh Zoltán mérnök, tanár nevét említette, akinek szívügye és óhaja szerint történt az egyesület névadása. Márton Kalapáti Jolán tanárnő a nagyszámú résztvevő láttán elismeréssel nyugtázta a désiek érdeklődését városuk személyiségei iránt, kiemelve a helytörténeti munkák fontosságát.
Ezután Kiss Ferenc ismertette többéves kutatómunkája eredményét, a mostani kötetet, amellyel tisztelegni kívánt Dés 800 éves okiratos említése előtt. Argumentum címmel indítja tanulmánykötetét, megindokolva a témaválasztást: „Kádár József a hazai településtörténet, demográfia és néprajz adatszerű feldolgozásával, tényrögzítő módszerével egy tárgyilagosabb történetírás útját járta, szakképzettsége, sokoldalúsága hozzásegítették időtálló műveinek megírásához. Életfelfogása, tudományos felkészültsége feljogosít arra, hogy munkásságát kellő módon értékeljük és időszerűvé tegyük, mert a Szamosok vidéke népi és művi kultúrája napjainkban már elképzelhetetlen annak a hatalmas adathalmaznak a tanulmányozása nélkül, amelynek feltárásán, feldolgozásán és tudományos rendszerezésén Kádár József egy életen át fáradozott.”
Kádár József 1850. január 28-án született Várfalván, unitárius szülők gyermekeként. Tordai és kolozsvári diákévei, majd budapesti felsőfokú tanulmányai után került Désre, ahol magyar irodalom és történelem szakos tanárként tevékenykedett. Tízéves kutatómunkájának eredményeként született meg Szolnok-Dobokavármegye monographiája című, közel négyezer oldalas, hétkötetes műve, amelyet saját költségén jelentetett meg 1901 és 1905 között.
Lukács
Szabadság (Kolozsvár)

2014. augusztus 16.

Üzenet a Végekről
2014-ben, Koltai András és Orosz Krisztofer Levente szerkesztésében jelent meg „Üzenetek a Máramarosi Végekről” című könyv, amely kor- és egyháztörténeti dokumentum.
A kutatók kötetbe gyűjtötték össze Kádár József piarista szerzetes 1945- 1992 közötti időszakban írt leveleit, beszámolóit, melyekből megismerhető Máramarossziget élete, a piarista rend megpróbáltatásokkal, küzdelmekkel teli élete, az egyház társadalmi szerepvállalása abban a korban. A szerzők érzékeltetik, a történelem miként szólt be a piarista rend életébe, miként próbálták túlélni a megpróbáltatásokat, megőrizve a keresztény értékeket.
Könyvüknek tudományos értéke van. A magyarországi és a romániai tartományfőnökség levéltárában fellelhető leveleket válogatták, kötetbe foglalták. A borítóterv Szentes Zágon munkája. Kádár József 1911-1993 között élt. Kézdiszászfaluban született, szülei jómódú gazdák voltak. 1930-ban a Kézdivásárhelyi Katolikus Gimnáziumban érettségizett. Teológiai tanulmányait a kolozsvári Kalazantínumban végezte. Az egyetemet természetrajz- földrajz szakos tanári diplomával végzett. 1945-ben a máramarosszigeti házfőnökké, illetve a gimnázium és a konviktus igazgatójává nevezték ki. A háború után óriási nehézségeket kellett leküzdeniük. Az iskola lepusztult állapotba került, tanerő hiánnyal küszködtek. Szemes Ferenccel, a piarista matematika-fizika szakos tanárral együtt dolgozták ki az oktatási tervet, és indították be az iskolai életet. Ugyanakkor Máramarosszigeten nagyszámú deportált és hadifogoly volt. Ezekről gondoskodtak, segítették haza utazásukban. Kádár József személyében nemcsak a kitűnő piarista rendfőnököt ismerhetünk meg, a nagy műveltségű, tudású tanárt, hanem kiváló, mai szóval élve menedzsert, aki minden esetben megtalálta a megoldást, nemcsak a szerzeteseknek, hanem a közösség problémáira is. Tanított, de ha kellett, akkor orvosi teendőket is elvégzett. De volt olyan is, hogy szappant főzött. Állatvásárban segített az embereknek, a megfelelő állat kiválasztásában. Hatóságokkal küzdött az iskola államilag történő kisajátítása ellen, saját és mások szabadságáért harcolt. A könyv kortörténelmi dokumentum is. A kommunista rendszer minden erőt felhasznált saját hatalmának a megerősítésére. 1948-ban államosították az egyházi iskolákat. Felfüggesztették a Piarista Szerzetesrendet. A rendházak állami tulajdonba kerültek, a nővérek hazatértek falvaikba. Szerzeteseket internálták.
13 levelet olvashatunk, melyek Zimányi Gyula tartományfőnöknek, Karl János magyarországi rendtartományi asszisztensnek, valamint Bíró Vencel romániai tartományfőnöknek is írt. Ugyanakkor olvashatjuk a beszámolókat, melyek 1948-ban a máramarosszigeti rendház helyzetéről, 1954-ben a romániai piaristák helyzetéről szólnak. 1965-ben ugyancsak a romániai piaristák helyzetéről számolt be.
A rendház történetében életbevágó 1948-as év: „Az új alkotmány értelmében nem tarthat egyetlen felekezet sem közérdekű tanintézeteket.” Mivel a tanítást rendtagok nem vállalhatták pasztorizációban kellett megfelelő munkát találniuk. Ugyanakkor megélhetési forrásokról kellett gondoskodniuk. Beszámoló a Romániai Piaristák helyzetéről-című írásában kifejti: „Ezt a beszámoló félét 1949-el kell kezdeni. Akkor jelent meg egy minisztertanácsi rendelkezés, amely szerint Rendünk működését megszüntetik. Indoklás: a tanügy állami ügy lett, tehát nincs ránk szükség tovább. A rendtagok a következő lehetőségek között választhattak: elhelyezkednek a termelésben, hazamennek családjukhoz, külföldre mennek a rendi központba, vagy „klauzúrába” vonulnak. A valóságban csak az az utolsó lehetőség várt reánk, ami magyarul belágerezést jelentett.” A saját helyzetéről azt írja: „Vagyok lelkipásztor és állatorvos, ellő tehenek bábája és minden egyéb”. 1954-ben a Romániai Piaristák helyzetéről írt egy rövid beszámolót, amiből kiderült: „A többi szerzetesek sorsa: ferencesek, jezsuiták, minoriták 1950 óta lágerben vannak. A ferencesek Óradnán és Désen, a jezsuiták Szamosújváron, egyebek Esztelneken.” Kádár József azt írja, hogy ő maga renoválta a templomát kívül- belül.
1948-tól Borsabányán volt. 1959-től 1964-ig- Láposbányára helyezték, majd 1964-tól Színérváralját vállalja. Megbetegedett. 1978-tól szülőhelyén élt. Vállalta ezt az életet, ami tele volt zaklatással. Bátor, tényeket feltáró eseményeket jelentette felettes hatóságának, valamint a kolozsvári elöljáróinak. A könyv rendkívül olvasmányos. Szerkezete jól strukturált. Az alábbi fejezeteket tartalmazza: Levelek és beszámolók 1945- 1965 között. Önéletrajzi írások (1984- 1992. Függelék. Névmutató. A szerzőkről
Koltai András a Magyar Piarista Rend fő-levéltárosa. Orosz Krisztofer Levente a BBTE Római Katolikus Karának végzőse, a kolozsvári Szent Mihály Plébánia fő-gondoka. A könyv kolozsvári bemutatóján elmondta, hogy máramarosszigeti származású, tehát kötődik a városhoz. A könyv keletkezéséről mondott néhány gondolatot. Budapesten találkozott Koltai András fő-levéltárossal, aki Kádár József leveleiről beszélt. Orosz Krisztofer tanulmányozta Kádár József leveleit, megismerte csodálatos egyéniségét.
A könyvben a Végek üzenetét fogalmazták meg: A könyv olyan történelmi értéket hordoz, melyet meg kell becsülni. Olvasván a könyvet megismerhetünk egy személyiséget, aki hisz az Istenben és abban az elhivatottságban, melynek szolgálatára felesküdött. A nehézségekkel, megpróbáltatásokkal teli élet a hit erejével válik élhetővé.
Kádár József élete példaképet jelent az utókor számára.
Csomafáy Ferenc
Koltai András,Orosz Krisztofer Levente: Üzenetek a Máramarosi Végekről. Kádár József piarista beszámolói és emlékezései (1945-1992) /Kolozsvár/
erdon.ro

2015. augusztus 11.

Ahol kitárulnak az iskolák kapui, ott kivirágzik a föld
Gondolatok egy rendkívüli iskolatalálkozó margójára
„A keresztény vallás elterjedésével, egyház és iskola kéz a kézben haladt. Dés első iskolája (...) Kádár József szerint, elképzelhető, hogy még Szent István korában alakult. A XIII. század elején a Désre telepedő keresztény szászok, akiket teutonoknak is neveztek, egyházközséget szerveztek, iskolát állítottak fel” – írja Huber András Város az időben című helytörténeti munkájában, a dési iskolák történeti leírásának bevezetőjében, majd aki tovább olvas, megtudja: az évszázadok során római katolikus, evangélikus, unitárius, református fiú és lány iskolákban folyt a tanítás, nevelés, megszakítás nélkül. Úgy tűnik, messzire kanyarodtam az időben, hiszen amiről e cikk szól, „alig” 60 éve történt. Csakhogy jó okom van kiemelni Dés igen gazdag oktatási múltját, összehasonlításképp a jelennel, és még inkább a jövőképpel.
Forró nyári délelőtt, 2015. augusztus 8-a. Helyszín: Dés főtere, a római katolikus templom tőszomszédsága: a valamikori Zárda, majd a Dési Magyar Vegyes Líceum, a mai 1-es számú Általános Iskola műemlék épülete, kanyargós lépcsősorával, hosszú tornácával, két udvarával. Kapuja tárva, ki-ki unokájára támaszkodva vagy kis csoportokban lép az oly sok gyerekcipővel koptatott folyosóra. „Lépnek az egyszer voltba... a nem létezőbe. A mégis létezőbe. Ami él, míg élünk mi, a 453-ból máig megmaradtak. Akik közül mi, az ’59-esek, ama 11 év legutóbbi végzettjei, a legtöbb előttünk járót többnyire csak a tanári folyosóján függő tablók fényképeiről ismertünk” – idézet Kövesdy Pál távolból írt üdvözlő leveléből.
Semmi sem változott, csak egy kissé hajlottabb a váll, bizonytalanabb a járás. A szemüveg elrejti a ráncokat és az örömkönnyeket; kereső tekintetek és boldog kézszorítások, ölelés, és már indulni kell az alsó udvarra, fényképezni az eddig soha nem látott csoportot, a 108 egybegyűlt magyar véndiákot, előbb együtt, aztán osztályonként. A hőség könyörtelen, de átsétálnak a római katolikus templom jóleső hűvösébe. Megtelik a templom.
LUKÁCS ÉVA
Szabadság (Kolozsvár)

2015. augusztus 18.

Két nap a világ: XII. Dési Találkozó és III. Dési Magyar Napok
Két nap alatt közel ötszáz – köztük számos Désről elszármazott – személy vett részt a Dési Magyar Napok rendezvényein, amelyet idén is a Luidort Péter és családja által felkínált magánterületen rendeztek meg, a XII. Dési Találkozóval egyetemben.
E telken ugyanis immár 12. éve folyamatosan találkoznak a hazalátogatók az itthon maradottakkal: az egykori egyéni kezdeményezés összefogással, nagyot álmodással olyan sikeres rendezvénnyé nőtte ki magát, amelyen a fényképek tanúsága szerint minden korosztály – a karon ülő picitől a 80 évesig – nagyon jól érzi magát. Mindez nem sikerülhetett volna egyes intézmények, továbbá magánszemélyek, médiapartnerek támogatása nélkül, éppen ezért a szervező Kádár József Kulturális Egyesület, valamint az Aranyeső Egyesület nevében Kovrig Annamária és Dezső Attila fontosnak tartotta a támogatók megnevezését: Bethlen Gábor Alap, Dési Városi Tanács, Kolozs Megyei Tanács, Communitas Alapítvány, Paqstudio, Római Katolikus Egyház és Bonaventura Társulat, Luidort Péter Transilvania Camping (a rendezvény színhelye is), Varga Lóránd RMDSZ-es tanácsos, továbbá köszönetüket fejezték ki a Szabadság közéleti napilap, a Radio Fir és Dejeanul helyi médiapartnereknek is.
A III. Dési Magyar Napokat ifj. Lakatos Péter dési származású, Marosvásárhelyen szolgáló református lelkész nyitotta meg, továbbá üdvözölte és szólt a vendégekhez Takács Attila konzul, ifj. Deák Ferenc, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének ügyvezető elnöke, valamint Costan Morar, Dés polgármestere. Elhangzott többek között a folytatás, hagyományaink megőrzésének szükségessége. Volt pesszimista és volt optimista gondolat is a dési magyarság fennmaradásának jövőjét illetően.
Ami pedig az „informálisabb” részt illeti, találkoztak szétszakadt családok, osztálytársak, rég nem látott barátok, ismerősök, kik olykor bizonytalanul szólították meg egymást: tetszik emlékezni rám? Sokan erre az időpontra időzítették pihenőszabadságukat, mint például az a – már 20 éve – Hollandiában élő kétgyerekes apuka is, aki konkrét kérdésekkel, nagy érdeklődéssel vett részt a Deme Ilona családterapeuta által tartott beszélgetésen, ráadásul nem egyedüli férfiként. Női szemmel jó volt konstatálni, hogy elmúlt az az idő, amikor egy ilyen tabufeszegető kerekasztal mellé lasszóval sem lehetett volna egy férfit bevinni.
Lukács Éva
Szabadság (Kolozsvár)

2016. március 10.

Bár fogy, egyre tevékenyebb a dési magyarság
Kell a Magyar Ház, kell a képviselet
A magyar nyelvű oktatás megőrzése bizonyult 2015 legforróbb témájának Désen – hangzott el azon a találkozón, ahol az elmúlt év eredményeiről számolt be a Dési Városi Tanács két RMDSZ-es tagja. A város fogyatkozó magyarsága életképes csapattal küzd a megmaradásért, érdekeinek érvényesítéséért.
Kovrig Annamária, a dési RMDSZ elnöke és Varga Loránd vállalkozó, városi tanácsosok minden évben beszámolnak az eredményekről, kihívásokról, egyébként állandó kapcsolattartásra törekednek a dési magyarság minél szélesebb rétegeivel. A valamikor többségében magyarok lakta városban most zárni kell a sorokat: a fogyatkozó magyarságnak sok sajátos problémával kell megküzdenie. A városban zajló magyar tevékenységeket jellegzetes összefonódás jellemzi: a Civil Műhelynél, az RMDSZ-ben, a Kádár József Kulturális Egyesületben nagyjából ugyanazokat a városukért, a magyar közösségért tevékenykedő személyeket látni.
2015 legégetőbb kérdésének a magyar nyelvű oktatás megőrzése bizonyult. A helybeliek összefogásával sikerült megakadályozni a 2015–16-os tanévkezdés után bejelentett osztályösszevonásokat, ám az anyanyelvi oktatás továbbra is sok odafigyelést igényel. Minden korosztályt összefogó közösségépítő sikerélmény a tavaly már harmadszor megszervezett dési magyar napok. Jelentős kezdeményezés eredményeként a dési magyarok havonta két alkalommal, egyenként 100-120-an a kolozsvári színház vagy opera valamelyik előadására Kolozsvárra utaznak szervezett formában. Mindezeken túl havonta népfőiskolai előadáson vehetnek részt az érdeklődő désiek, és fontos rendezvény a Petőfi szavalóverseny, Mikulás ünnepség, az 1848-as ünneplés és felvonulás az oroszlános emlékműhöz, ugyanakkor jelentős hagyomány lett immár, hogy a végzős diákok évenként felváltva hol a katolikus, hol a református templomban szerveznek ballagási ünnepséget.
LUKÁCS ÉVA. Szabadság (Kolozsvár)

2016. március 17.

Dés: ünnepi megemlékezés díszpolgáravatással
Ünnepeljük együtt a szabadságharc emlékét – szólt felhívásában a dési magyarsághoz a Kádár József Kulturális Egyesület, az RMDSZ helyi szervezete és az 1-es számú általános iskola magyar tagozata. Válaszként a buzdításra fiatalok és idősek töltötték meg zsúfolásig a Polgármesteri Hivatal dísztermét, ahol Kovrig Annamária, az RMDSZ helyi szervezetének elnöke és Varga Loránd városi tanácsos voltak a – korábbi évekből megszokotthoz képest eltérő forgatókönyv szerint zajló – rendezvény házigazdái.
Előbb Tárkány Margit tanárnő 5–8. osztályos tanítványai léptek fel irodalmi-zenés műsorral, eredeti szöveganyag alapján 1848 forradalmi hangulatát idézve, illetve a 4–8. osztályosok Aranyeső néptánc csoportja a Rezeda együttes zenei összeállítása alapján – Dezső Attila és Réti Róbert által koreografált – szatmári, mezőségi és kalotaszegi táncokat mutatott be szemet gyönyörködtető, az eredeti népviselet alapján megvarrt ruhákban. A népviselet és a vadonatúj hangtechnika is a Bethlen Gábor Alap támogatásának köszönhető.
L. É. Szabadság (Kolozsvár)

2016. augusztus 11.

Dési Magyar Napok negyedszer
A Dési Kádár József Kultúregyesület és az RMDSZ dési szervezete negyedik alkalommal szervezi meg a Dési Magyar Napokat. A rendezvénysorozat pénteken, augusztus 12-én kezdődik a Dési Művészeti Galériában, ahol 18 órától Lukács Solymossy Éva festőművész egyéni kiállítása nyílik meg; az eseményen Marosán Csaba színművész Tarka-barka strófák című előadása (Dsida Jenő életéről) is elhangzik.
Szabadság (Kolozsvár)

2016. augusztus 19.

Megújuló frissesség a dési magyar napokon
Otthonosság, lazaság és megújuló frissesség jellemezte a múlt hét végén zajló dési magyar napokat. Az immár negyedik alkalommal megtartott rendezvénysorozatot a Kádár József Kultúregyesület és az RMDSZ szervezte.
A rendezvény pénteki megnyitója ünnepélyes és méltóságteljes volt, akárcsak Lukács Solymossy Éva festőművész kiállítása a városi galériában. Munkásságát értékelve, Németh Júlia műkritikus így fogalmazott: Lukács Éva vállalja önmagát, művészete ettől igazán mély, bensőséges, izgalmas és egyedi.
Akárcsak Lukács Éva műveire, úgy Marosán Csaba színművész Tarka-barka strófák című előadására is sok versre-éhező-szomjazó ember összegyűlt. Dsida Jenő életéről szóló-zenélő-mesélő sorok mindenki szívébe belopták magukat. A sziporkázó előadás zárómondatát bárki magáénak gondolhatja, miszerint Dsida is azt szeretné, hogy „úgy kérjük a verset, mint a kenyeret.”
Székely Boglárka Andrea
Szabadság (Kolozsvár)

lapozás: 1-23